Dhanurdhara Swami XIX.
Gondolatok a japázásról:
Tegnap azt írtam: „Egyre jobban kell énekelnünk a szent nevet, amely az örök kapcsolatunk Krisnával."
A szent név maga Krisna. Akkor hogyan lehet a mi örök kapcsolatunk is egyben Vele? Ha azzal szolgáljuk a Krisnát, hogy dicsőítjük a szent nevet, akkor ez a lélek tevékenysége. Ezért ez a mi kapcsolatunk Krisnával. Ezért Krisna szolgájaként japázom, és elégedettséget érzek azzal, hogy ez vagyok – egy bhakta, aki kapcsolatban áll Krisnával, miközben énekli az Ő nevét.
Dhanurdhara Swami XVIII.
Gondolatok a japázásról:
Kartik végén megkérdeztem Jayadvaita Swamit arról, hogy milyen fogadalmat tett.
-
Nem olvasok újságot – felelte.
-
Tényleg?
-
Nem olvasok újságot.
Válasza egy kissé huncutnak tűnt. Mindig ugyanezt a választ kaptam az elmúlt három évben, amikor a vratájáról faggattam őt. Ezúttal az volt a benyomásom, hogy komolyan mondja. Fontos üzenetet kaptam:
Az, ami elválaszt minket Istentől, a hamis egonk – az az életmód, ahogyan a tudatunkat az abhakta sajátos fogalmára korlátozzuk, amely a testre alapuló élvező. A saját evilági ízlésünk és egonk alapján választjuk meg és szemléljünk a világi híreket és más komolytalan cselekedeteket. Azáltal, hogy ilyen cselekedetekben merülünk el, csak a hamis egonkat erősítjük, a mi odaadás nélküli ál azonosságunkat ebben az életben.
Én is letettem ezt a fogadalmat.* Nagyon segít a japában. Hogyan? A japa alapja a sambandha, azaz a Krisnával való kapcsolat érzete. Minél többet kell énekelnünk a szent nevet, amely a mi örök kapcsolatunk Vele. Egy komoly japázó bhaktának ezért fel kell adnia, amennyiben az gyakorlatias döntés, azokat a dolgokat, amelyek erősítik az anyagi önazonosságot, azaz annak az érzetét, hogy az Úrtól különállunk. A web, leszámítva az alkalmankénti információkat, valójában az ahankara óceánjában való lubickolás. Legjobb esetben is hozzáláncol minket egy olyan azonossághoz, amely megakadályoz minket abban, hogy Isten szolgái legyünk, és a szent név zamatát megízlelhessük. Legrosszabb esetben a gyötrelem receptje, és az életünkben szorosan fogva tart minket a testi tudatban.
*Átfutom a híreket hetente egyszer. Máskülönben elkerülöm az internetet, az e-mailezést kivéve.
Dhanurdhara Swami XVII.
Gondolatok a japázásról:
Egy egyszerű kérdés: japázás alatt a hallásra vagy az éneklésre kell figyelni, vagy mindkettőt automatikusan tesszük, ha az egyiket már csináljuk? Én a hallásra szavazok. Ha figyelmesen halljuk, akkor megfelelően japázunk. Ha csak a japázásra figyelünk, akkor azonban vagy halljuk, vagy nem. Ma úgy japázok, hogy intenzíven a hallásra összpontosítok.
Dhanurdhara Swami XVI.
Gondolatok a japázásról:
Meglátogattam egy barátomat, Srila Prabhupada egyik követőjét, aki egy jó sadhaka. Megosztottam vele a hálával kapcsolatos gondolataimat. Értékelte őket. Megosztotta velem a saját megvalósításait:
- Olyan fontos dolog értékelni az Úr társait és keresni a kegyüket, - magyarázza – hogy nem szeretek kihagyni senkit sem.
Az elmúlt 20-30 évben összegyűjtötte azokat a verseket, amelyek Sri Caitanya fő társairól szólnak. Minden nap érzéssel elismétli őket, egyet az Úr minden társáról. Néha majdnem két órába telik, mire felveszi a japaláncát!
Ami a leginkább megfogott engem a bhajanájában, azok az imák voltak, amelyeket hozzá adott nemrég. Minden istentestvéréhez imádkozik, akik prédikátorok. Még azoknak a kegyéért is esedezik, akik „vipaksák”, azaz valahogy az ő odaadásának hangulata ellen vannak, és a jó tulajdonságaikon meditál. Segít neki abban, magyarázta, hogy értékelje azt a kegyet, amelyet kapnia kellett tőlük.
Megvalósítása megdöbbent engem: ahhoz, hogy valaki a szent név szolgája lehessen, minden irigységet fel kell adnia, és mindenkit tisztelnie kell. Ez az alázat hangulata, amelyet a Siksastakam harmadik verse hangsúlyoz.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy hibát keressünk másokban és megsértsük őket, még azokat is, akik a Krisna-tudatnak szentelték az életüket. Ma azért japázom, hogy feladjam az irigységet. Még az is sikerült, hogy néhány istentestvéremért imádkozzam, akik „vipaksák”, nem értékelik a szolgálatomat. Azonban nem megy könnyen.
Dhanurdhara Swami XV.
Gondolatok a japázásról:
Srila Madhvacarya azt mondta, hogy minden egyes lélek elég könnyet ontott már emberemlékezet óta, hogy megtöltsön vele egy óceánt. A japázás ezért egy dinamikus pillanat a lélek történetében – egy valódi esély arra, hogy megállítsa a gyötrelmek viharait. A Hare Krisna éneklése – milyen jelentőségteljes pillanat a lélek örök történetében! A mai meditációm pusztán ez volt: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!”
Dhanurdhara Swami XIV.
Ahhoz, hogy valamire figyeljünk, értékelnünk kell. Ahhoz, hogy fokozzam a figyelmemet a szent név iránt, a dicsőségén meditálok először.
Dhanurdhara Swami XIII.
Idén több bhakta ment el Govardhanaból a vrindavani nagy fesztiválra. Nem voltam biztos abban, hogy milyen lesz itt a fesztivál. A bhakták egy lelkesítő csoportja azonban itt maradt. A mi szép fesztiválunkon elmagyaráztam az olyan nagyobb összejöveteleknek a hátrányát, mint a vrindavani (habár vannak természetes előnyei is), ahol minden bhaktának csak öt perces beszéd adatik meg. Úgy érveltem, hogy legalább ennyi ideig tart, amíg valaki kinyitja a szívét, nem is beszélve arról, hogy megoszthassa azt, ami benne van. Govardhanaban azonban az a néhány idősebb bhakta teljesen kifejezésre juttathatta szíve tartalmát. Azt is javasoltam, hogy most van idejük megvitatni a guru-tattvát is adalékként azokhoz az anekdotákhoz, amelyeket Srila Prabhupada életéről meséltek, ha akarják. Rövid összefoglaló a négy fő beszédből:
Sriman Gopipranadhana Prabhu:
Elmondta a vani seva fontosságát, amelyet a következőképpen írt le: megélni a lelki tanítómester szavait az életünkben. Elmondta, hogy miként lehetséges szolgálni a lelki tanítómestert még az eltávozása után is.
Srila Prabhupada sok levelet írt sok témát érintve, olyan sokszínű bhaktáknak, – magyarázta Gopipranadhana - de egy dolog mindig azonos volt az összes levélben. Mindegyik úgy végződött, hogy „örök jóakaród”, amely a 'suhrd' angol fordítása, amelyet a szanszkritban a 'barát' szó egyik kifejezéseként használnak. Miért pont ezt a szót választotta Srila Prabhupada például a 'mitra' helyett, ami azt jelenti, hogy társ? – kérdezte. A „suhrd” szó szerint azt jelenti – válaszolta -, hogy 'akinek a szíve a másik jólétért dobog '. Ezért ez tökéletesen ábrázolja Srila Prabhupada tanítványai felé tanúsított hangulatát.
Az 'örök' szó az 'örök jóakaródban' – folytatta – egy olyan kifejezés, amelyet már nem nagyon használnak. Azt jelenti, hogy állandó. Az 'örök' szót használva Srila Prabhupada azt fejezte ki, hogy a lelki tanítómester mindig jelen van, mint valakinek a jóakarója. Ezért ő a legmegbízhatóbb jóakaró, mivel a kedvessége állandó. Sosem változik.
Ő kegyelme Srimati devi:
Azt mondta, hogy Srila Prabhupada nem csak azért volt sikeres prédikátor, mert az üzenetének volt filozófiai tartalma, hanem amiatt az érzelmi töltet miatt is, ahogyan a meggyőződését kimondta. Azért, hogy igazolja ezt a vélekedést, elolvasta Srila Prabhupada híres 1961-es Vyasa Puja felajánlását, melyet lelki tanítómesterének írt:
De a virágözön és a gyümölcs nem igazi imádat
Aki szolgálja a guru üzenetét, az imádja őt igazán
A mesterünk azt mondta, prédikáljunk
Hadd menjenek a fiatal bhakták a templomba és csak csengessenek.
Ő Szentsége Bhakti Gaurava Narayan Maharaja:
Elmesélte, hogy jött a Krisna-tudatba. Maharaja egy purii brahmana családból származott, hindi irodalom professzorként dolgozott ott az egyetemen. Mindig is egy lelki közösséget keresett, amelyez csatlakozhat, de nem talált hiteles csoportot, amely megérintette volna a szívét, amíg meg nem kapta Srila Prabhupada könyveit. Mély benyomást tett rá, hogy Srila Prabhupada előírta a négy szabályozó elvet a közössége számára, és ezért úgy döntött, hogy arra szenteli az életét, hogy a Krisna-tudatot prédikálja. Megosztotta annak a 25 évnek a megvalósitásait, mialatt Indiában prédikált arról, hogy Srila Prabhupada könyvei hogyan változtatták meg megannyi ember életét.
Jómagam a háláról beszéltem. Egy Bhagavatam verset hívtam segítségül ahhoz, hogy leírjam a hála kultúrájának mélységét. Draupadi úgy érvel, hogy meg kell hagyni Asvatthama életét annak ellenére, hogy meggyilkolta mind az öt fiát. Azt mondja: „siksito yad anugrahat”, azaz „az apja (Dronacarya) kegyéből tanultatok”. Más szóval, a hála olyan felszólítás, főleg azok irányában, akiknek a kegyéből tanultunk, hogy Draupadi úgy érvelt, hogy inkább őrizzék meg a fiai gyilkosának az életét, mert a tanáruk fia volt!
Akkor mennyire Srila Prabhupada adósai vagyunk azért a tudásért, amit nekünk ajándékozott. Beszéltem ezekről az ajándékokról, főleg azokról, amelyek a leginkább érintettek engem idén.
Amikor megérkeztem a Bhaktivedanta Asramba a mai programra, azonnal meglepett, hogy Srimati devi szállt ki egy kocsiból. Amikor megkérdeztem, miért jött el Vrindavanából Srila Prabhupada megjelenési napján, hogy idejöjjön, ugyanazt mondta, ami a fejemben volt: „Srila Prabhupada-ot Vrindavanaban helyezték samadhiba, de most itt él.” Pontosan ezt akartam kiemelni később, amikor beszéltem.
Elmondtam a leckén, hogy az ember természetszerűleg habozik felfedni, főleg nyilvánosság előtt, hogy milyen bizalmas gondolatok járnak a fejében. Az élet végén azonban a bizalmas gondolatokat már inkább meg szeretné osztani. Ezt a természetes filozófiát Putaná történetének magyarázata taglalja. Külsőleg úgy tűnt, hogy ő egy gyönyörű dajka, de amikor Krisna kezeitől meghalt, természetszerűleg felfedte valódi természetét, mint boszorkány.
Ehhez hasonlóan, Srila Prabhupada habozott kifejezni belső vágyait az élete során. Érthető okokból sosem beszélt nekünk arról, hogy milyen egyéni kapcsolat fűzi őt Krisnához, például. Úgy gondoltam, hogy nagyon jelentőségteljes dolog volt ezért, hogy az élete végén – magam is ott voltam a szobában – azt mondta a bhaktáknak: „El akarok menni a Govardhanaba. Vigyetek a Govardhanahoz.” Emlékeim szerint ez a megnyilvánulás volt a legbizalmasabb és legpontosabb lelki vágy, amelyet valaha kifejezésre juttatott. Gyakorlatilag az egész guru paramparának van helye Govardhanaban – amely magába foglalja a Radha-Kundot – tökéletes lelki formájukban, legalábbis ami a napi kedvteléseket illeti. Ezt figyelembe véve, és azt a tényt, hogy Srila Prabhupada kifejezésre juttatta ezt a vágyát élete alkonyán, okkal érvelhetnénk amellett, hogy Srila Prabhupada tökéletes lelki formájában Govardhanaban lakik. Ezért arra bátorítom a bhaktákat, hogy fontolják meg govardhanai tartózkodásuk fontosságát ezen a kedvező napon.
Dhanurdhara Swami XII.
Lelki élet: Jól érezni magunkat amiatt, hogy rossznak érezzük magunkat.
A japa a hamis ego őrültségét célozza meg, azt a vélekedést, hogy mi vagyunk az élvezők és az irányítók. Az ember rosszul érzi magát, ha ilyen őrültségre lyukad ki. A hamis ego megbánása (rosszul érzi magát maga miatt) azonban a lelki élet kezdete, és az ember legyen ezzel boldog. A lelki élet ezért „jól érezni magunkat amiatt, hogy rossznak érezzük magunkat.” Ezért ez nem önsajnálat, hanem egészséges megbánás.
Dhanurdhara Swami XI.
Gondolatok a japázásról:
A japázás alázattal kezdődik. Átkutatom a szívemet, de nem érzem magamat alázatosnak. Mit tegyek? Tudok csak egyszerűen alázatosan gondolkodni? Azonban ez nem egy elmebeli fogalom. Akkor hogyan kezdjek neki a bhajannak? Elég keményen kell imádkozni, és akkor alázatos vagy. Az ima az alázat.
Dhanurdhara Swami X.
Egy lecke és egy gondolat:
Ma reggel elvittem egy bhaktát parikramára, aki még sosem volt a dhamaban. Megálltunk az egyik kedvenc ódon templomomnál. Adtam egy vastag adományt, legalábbis ahoz képest a kis templomhoz képest, és az oltárra helyeztem a pujari elé. Követve példámat, a parikrama társam előveszi a pénztárcáját, és előhúz egy nagyobb összegű bankót. Megállítom:
- Nem szükséges. - magyarázom halkan – Több mint elég, amit adtam
A pujari azonban megjegyzi:
- Kérlek, ne bánd. Nem érdekel a pénz, de sértés beleavatkozni a murti adományába. Emlékezz csak Bali Maharaja történetére. A guruja, Sukracarya azt javasolta neki, hogy tagadja meg Vamana kérését, de a tanácsát elítélik, mert sértés volt Visnu ellen.
Odafordulok a társamhoz: - Igaza van. Adományozz.
Gondolatok a japázásról:
A sértések gyakran lehetnek finomak. Csak akkor lehet mindet elkerülni, ha a tudatunk odaadással itatódik át, és ezért természetszerűleg tisztelettudó mindenki és minden felé. Ezt kizárólag a szent név kegyéből lehet elérni. Azért japázok, hogy érzékeny legyek a bhakták, a murtik, a szent név és minden élőlény iránt, hogy minden áron elkerülhessem a sértéseket.
Dhanurdhara Swami IX.
Azon gondolkodom, hogy mikor fejezem már be a köreimet. Elítélem ezt a gondolatot. Hogyan szerethet valaki valamit, aminek véget akar vetni?
Dhanurdhara Swami VIII.
Azért imádkozom, hogy a szívem elteljen hálával. Krisna és az energiáinak értékelése a hit kezdete. A hit a prema magja. A hála ezért a préma bimbója. Japázok és meditálok azokon a lelki ajándékokon, amelyekkel rendelkezem. Emlékezem azokra, akik átadták azokat nekem. A szívemben kutatok, és azért imádkozom, hogy hálás lehessek.
Dhanurdhara Swami VII.
Egy csepp kegyért imádkozom. Ez egy alázatossá tévő meditáció. Csak a legkevesebbet érdemlem meg: egy cseppet. Ez a dicsőítés tette. Krisna olyan csodálatos, hogy még egy csepp is több, mint elég.
Dhanurdhara Swami VI.
Gondolatok a japázásról:
Ahogy az ember a világnak különböző módon lehet a tudatában – a teljes éberségtől, a félig tudatoson át a mély alvásig. Például miközben japázunk, éberek lehetünk a világra (nem összpontosítunk), félig éberek a világra (félig összpontosítunk) és lehetünk teljesen tudatlanok a világról (teljesen összpontosítunk). Ez egy általános analógia, de a lényeg az, hogy a japázás azt jelenti, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre megyünk, és egyre kevésbé leszünk tudatában a külső világnak a gyakorlatunk alatt. Ez mind a figyelmünktől függ. A figyelmünk szintjét sok minden befolyásolhatja, a legfontosabb a szándékunk értelme (hit) és az eltökéltségünk. Úgy érzem, hogy a japázással kapcsolatos megvalósítások leginkább arról szólnak, hogy miképp hatoljunk a teljes elmerülés végtelen szintjeibe, és hogy a tudat milyen, amikor így teszünk. Ma, mivel egyedül vagyok, könnyebb volt mélyebbre hatolni. Jómagam sekélyes vagyok, azonban azáltal, hogy az elmerülés egy másik szintjére hatolunk, megkapjuk azt a megvalósítást, hogy mi az, ami működik a figyelmes japázás folyamatában valaki számára. Néhány alázatos megvalósítás máról:
Nem fogunk mélyebbre hatolni, hacsak nem érkezünk a levertség egy szintjére amiatt, milyen szinten állunk, és a próbálkozásunkat arra, hogy elmélyüljünk, reménytelennek érezzünk.
A következő szint ajtaja bezárult. Ennek a zárnak a számkombinációja a mi tiszta figyelmünk, mellyel a szent név minden egyes szótagjára összpontosítunk. Egyetlen teljesen figyelmes mantra megnyitja a mélyebb elmerülés kapuját. Könnyű mondani, de nehéz végrehajtani. Még ha csak a mantra két szavára, a Hare Krisnára szögezzük teljesen eltökélt figyelemünket, az is olyan elmebeli állapotot hoz létre, hogy összpontosítani tudjunk a teljes szent névre, és fokozatosan eltávolít minket a világi, külső tudatból.
Dhanurdhara Swami V.
Megpróbáltam a japázással kapcsolatban minden nap leírni a megvalósításaimat Kartik alatt. Eleinte kételkedtem abban, hogy ez lehetséges lesz. Igazam volt. Jöttek egy páran, ezért az elmúlt pár reggelen elvittem őket parikramára. Nem volt időm írni.
Csodálatos dolog sétálni és japázni a Govardhana körül, s arra várni, hogy az ember meglátassa, ahogy a lelki világ kapui kitárulnak. Ma néhány közülük kitárultak a Govinda Kund közeli sötét asramok környékén; az egyik egy nagyon édes 24 órás kirtana; a másik, egy kis Jagannatha templom, ahol egy tiszta barátságos sadhu üdvözölt minket szeretetteljesen. Szeretek sadhukkal ücsörögni a világ végén itt a csöndben, ami gyakorlatilag érintetelen a Goswamik napjai óta. Én is próblok egy sadhu lenni azáltal, hogy elérhetővé teszem magamat mások számára, de arra is szükségem van, hogy egyedül legyek néha, hogy jobban el tudjak merülni a japázásban.
Dhanurdhara Swami IV.
Sri Govardhana
Gondolatok a japázásról
Yogikus éneklés:
Egy régi iskolai barátom, egy buddhista, aki feliratkozott a híroldalamra, küldött nekem egy rövid üzenetet, válaszul a napló bevezetőjére, ahol azt javaslom, hogy koncentrálj a szent névre, állítsd meg az elmét és fedd fel a lelket.
„Nagyon jó. Még egy buddhista is egyet értene ezzel! (Ez jó?)”
Igen. Ahogy az előző híroldalon megemlítettem, a jóga nem egy különleges filozófia, hanem egy mentális technika, amelyet minden lelki gyakorlatban alkalmazni lehet, annak ellenére, hogy a jógát általában a Sankhya filozófiával hozzák összefüggésbe. Például a Bhagavad-gitában Krisna azt mondja: „Amikor uraljuk az elmét, a Felsőlélek eléretővé válik.” Ezért itt a jógát isten megvalósítására használják. Nem meglepő, hogy főként a buddhizmusban ugyanazok a mentális gyakorlatok állnak a középpontban, amelyekről beszéltem, habár a buddhizmus és a Sankhya céljai technikailag különbözőek.
Miközben meditáltam ma reggel, rájöttem, hogy egy vaisnava használhatja az elmebeli koncentrációt és az érzékek visszafogását (jógát), hogy megvalósítsa a lelket, azonban az ő meditációja több ennél. Egy vaisnavának fel kell kutatnia a szívében az érzelmeket. Ilyen odaadás nélkül a japázás mechanikussá válik, annak ellenére, hogy természetesen az illlető bhakta japázásának a jógával kell kezdődnie (jóga: állandó gyakorlás és elkülönülés). Az ember képtelen azonban elégedett maradni azzal, hogy egy jógikus japázó, akinek nincsenek mély érzései a koncentráció tárgya iránt.
* Hat népszerű fő filozófia létezik Indiában: Vedanta, Mimamsa, Vaisesika, Nyaya, Joga és Sankhya. Ezek gyakran párba állnak filozófia és gyakorlat tekintetében. A sankhya mint filozófia összekapcsolódik a jógával, ahogyan a vaisesika a nyayaval és a vedanta a mimamsával.
** A buddhizmus, nem úgy mint a Sankhya, azt tanítja, hogy a tudat (a lélek) a tudat tárgyától nem különálló entitás. Más szóval, habár a buddhizmus is alkalmaz jóga technikákat, a célja nem a lélek megvalósítása.
Dhanurdhara Swami III.
Gondolatok a japázásról
Minden héten egyszer fél Govardhana-parikrámra megyek. Ezen a héten a Radha Kunda oldalnál tartok. Micsoda kellemes séta a sadhuk és zarándokok között! Amikor végül odaérek a Radha Kundához, abban a pillanatban, ahogy átlépem a láthatatlan határt, esküszöm, hogy értem a különbséget. Jött egy megvalósítás: „Az érzékfelfogás a tudaton múlik.” Odamentem, ahova akkor, amikor először jöttem és most megint ott vagyok, de most egy másik világot látok, hála a dhamaban való japázás tisztító erejének. Azt is megvalósítottam, hogyan lehet a legmagasabb rendű tudás tapasztalati, a valóság egy íze, arról nem is beszélve, nem csak annak az elemzése. Ez a japázás témájához vezet engem. Amikor a nama kirtanának szenteljük magunkat, akkor nincsen semmi, ami annyira mélyen megváltoztatná a tudatot.
Egy végső gondolat: azért szenvedünk, mert nem látjuk Krisnát, és így egy kettősségekkel és félelemmel teli világban élünk. Lelkesen menedéket veszek a szent névnél azért, hogy láthassam és megérthessem a valóságot. Sokkal jobban meg vagyok győződve arról, mint valaha, hogy az a legintelligensebb személy, és annak van magas rendű tudása, aki egy igazán alázatos lélek és egyszerűen csak a Hare Krisnát énekli.
Dhanurdhara Swami II.
Gondolatok a japázásról
Egy szent barátom váratlan látogatása lelkesít most engem. Áldásra és tanácsra vágyik. Tanítással, tanácsadással és lelki vezetéssel foglalkozott eddig, főként az utóbbi pár évben. Srila Prabhupada kétségtelenül hűséges, elkötelezett követője, de nem áll a frontvonalon és nem annyira ismert.
- Azzal a szándékkal tanultam eddig, – mondja – hogy másokat tanítsak, ami szép dolog, de nem volt elég ahhoz ez a szándék, hogy azzal tápláljam ezt a szegény lelket, amire szüksége van.
Aztán elmeséli nekem, kivesz öt év szabadságot, hogy bhajannal és lelki tevékenységekkel foglalkozzon. Részletezi is, hogyan néz ki az a kutir, amelyet erre a célra épített, és egész nap csak japázni és olvasni fog kevés vagy minden társadalmi kapcsolat nélkül.
- Nem vagyok alkalmas arra, hogy tanácsot adjak neked, - felelem neki – de bízok az őszinteségedben és abban, hogy alkalmas vagy erre. Egy éves tisztulásod során minden bizonnyal belső útmutatást kapsz arra, folytasd-e vagy se. Kívánom, hogy Srila Prabhupada adja áldásait erőfeszítéseidre.
Megköszöni nekem, azonban alázatosan és teljes meggyőződéssel ragaszkodik ahhoz, hogy biztosan tudja, erre van szüksége, és ez öt évet vesz igénybe. Csöndben maradok. Érzem, hogy ez a bizonyosság belülről jön, azért, hogy ezen az ösvényen eltökélten haladhasson. Ismerem a személye mélységeit, a lelki gyakorlatainak történetét és a guruban való megingathatatlan hitét. Mindig mindent keresztül vitt az életben, amit eldöntött egyszer. Habár idősebbnek tart engem, (nem vagyunk istentestvérek, de egykorúak lehetünk), jómagam őt sokkal eltökéltebbnek és fejlettebbnek látom.
A barátommal való rövid találkozás megszilárdított bennem egy gondolatot, amely ma reggel ütött szöget a fejemben a lelki gyakorlatokról. Habár ez fokozatos folyamat, mindig van határozott határvonal, egy pillanat, amikor valaki a teljes meghódolás birodalmába lép át. Amikor odaér, lényeges fordulat következik ebben irányban. Inkább Krisna lesz az ember életének az egyetlen középpontja, mint az ego vagy a csipp-csupp vágyak. Az igazi bhajan elkezdődik, a név áthatol a szíven és Krisna olyan jónak fogadja el a bhaktát, mint Ő Maga. Eddig a pontig a lelki gyakorlatok és az imák célja az, hogy ide eljussunk.
A barátom átlépett ezen a ponton. A lelki lehetőségek olyan birodalmába lépett, amelyet mi, akik még a másik oldalon állunk, elképzelni sem tudunk. Azért imádkozom, hogy beléphessek az önzetlen meghódolás birodalmába.
Dhanurdhara Swami
Sri Govardhan
Gondolatok a japázásról
Egy jogi japázása: összpontosíts a szent névre, állítsd meg az elmét, fedd fel a lelket. A yoga a klasszikus meghatározás szerint nem egy különleges filozófia, hanem egy pszichoszomatikus folyamat. Az elme a lélek számára egy tükör, hogy láthassa a tudatát, hogy lássa a lelkét. Amikor a tükör piszkos, a tükörkép eltorzul. Mi az irányítót látjuk, nem a szolgát, és nem érezzük a lelket (a tiszta odaadást, boldogságot). A por a mi anyagi gondolataink, döntéseink és önfelfogás. Állítsd meg ezt, hogy lélek tülröződjön az elmén. Ezért összpontosíts a névre, állítsd meg az elmét, fedd fel a lelket és érezd a megkönnyebbülést. Micsoda megkönnyebbülés! A mi egyetlen könnyebbségünk: megnyugodni a lélekben! De az elme pora, az az érzet, hogy nem a lélek vagyunk, azt mondja: „Nem, hadd élvezzek és szenvedjek!” Milyen szerencsés!
